Szőnyeg bérlés, szőnyeg kölcsönzés rendezvényekre

A szőnyeg színe ebben az esetben általában vörös (azaz piros).

Hiszen a cél ilyenkor általában a vörös szőnyegen bevonulás érzésének az átélése a résztvevők számára. Azt mindenképpen érdemes mégis figyelembe venni, hogyha egy régi épületben, például múzeumban kerül megrendezésre az esemény, akkor a piros szín nagyon hivalkodóan hat. Ehelyett a bordó szőnyeg használatát szoktuk javasolni, mert az pedig olyan, mintha mindig is ott lett volna (sok esetben korábban ténylegesen volt is), mégis megadja a kellő hatást.  

Emellett sok cég használja a brandjébe illeszkedő színt a szőnyeg kiválasztása során. Ez főként ügyfeleknek vagy partnereknek szervezett esemény esetén hatásos. Fontos viszont ezesetben is tekintettel lenni a helyszín adottságaira és a dekoráció színeire.

Bevonuló szőnyeg bérlése esetén nagyon hatásos kiegészítő, ha kordonoszlopokkal szegélyezzük a szőnyegek oldalát, oldalait.

Egyik oldalról nagyon jól mutatnak a króm kordonoszlopok, mindenféle szőnyegszín mellett, illetve ezzel is tudjuk terelni a résztvevőket a rendezvény felé.

Miután kiválasztottad a szőnyeg színét, nagyon fontos meghatározni a bevonuló szőnyeg méretét.

A szőnyeg méretét leginkább a helyszín határozza meg. Két méretet szükséges megadni, ez a szélessége és a hosszúsága a szőnyegnek. Az 1m szélességű ugyanúgy elfogadható, mint a 4m, ha a helyzet, helyszín úgy hozza. A standard méretek futószőnyeg esetén: 1m, 1,33m vagy 2m. A szőnyeg hosszúságát tekintve viszont tényleg bármi elképzelhető. A 2-3 méteres hosszúságtól a 100+ méter hosszúságig bezárólag főként a helyszín és a hozzárendelt pénzösszeg, ami meghatározhatja ezt.  

Ha a bevonulás során vannak olyan pontok amiket, mindenképpen szeretnél, hogy a résztvevők érintsenek (például ruhatár, regisztrációs pult, fotófal), akkor érdemes oda elvezetni ezt a szőnyeget és ezáltal a közönségedet. 

Érdemes már az esemény meghívójában jelezni, hogy ez egy vörös szőnyeges esemény lesz.

Velünk egyszer megtörtént, hogy vidéki helyszínre kellett vinni vörös szőnyeget kordonoszlopokkal, mert a céghez egy fontos partner érkezett megbeszélésre.  A cég úgy gondolta, hogy megtiszteli annyira ezt a külföldi partnert, hogy vörös szőnyeget terít elé érkezésekor. Lementünk, megcsináltuk, gyönyörű volt, viszont a kedves partner annyira nem számított erre a gesztusra, hogy azt hitte más miatt van ott és rá se mert lépni a szőnyegre. De a dolgozók imádták, hogy vörös szőnyegen mehetnek aznap munkába. :)

 

Ha még maradt benned megválaszolatlan kérdés, akkor ne habozz, hívj a 06 30 2680379 -es telefonszámon vagy töltsd ki az ajánlatkérő formot a kapcsolat menüpont alatt.     

Voros-szonyeg-berles-ceges-rendezveny
Grabo-berles-divatbemutato
Voros-szonyeg-berles-bolt-megynito